Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 2001. augusztus-szeptember, XII. évfolyam, 8-9. szám »




Lakatos Mihály
Vizit a gömb túloldalán

(Vígjáték, két felvonásban)
SZEREPLŐK:
KOMBI GERGELY, nyugdíjas toronyőr
RÓZSIKA, szomszédasszony
KATÓ, Kombi Gergely lánya
PÉTER – főnök
GÁBRIEL – FÉRFI II. – FIATALEMBER
BEA, Kombi Gergely felesége
HEKTOR, kutya

I. FELVONÁS

Helyszín: Kombi Gergely lakása, egy szegényes szobabelső, a 60-as, 70-es éveket idéző bútorzattal. K. G az ágyon fekszik. Az ágy fölött egy nő kinagyított képe. Virrad. Nyögdécselve felül, vakarózik. A mocorgásra a túlsó szobából kutyaugatás hallatszik. A férfi feláll, a székeken szétszórtan heverő ruhakupacból előkeresi elnyűtt hálóköntösét és magára veszi.
KOMBI GERGELY (morgolódva) Bezzeg ezt te is meghallod, de amikor két betörő feszegette az ajtót a múlt héten, akkor nekem kellett felköltselek, hogy ugass Hektor, viszik a házat! (Közben keresi a kutya edényét) Na persze, azok nem kaját hoztak... (Megtalálja az edényt, a kutyaugatás erősödik) Mi?! Hogy Pedigrét?! Örülj neki, ha párizsit ehetsz... (Az ócska hűtőből belepakol ezt-azt) Tőlem azt is eltiltotta az az izé... orvos, kuruzsló vagy természetgyógyász, mit tudom én... (A kutyaugatás egyre türelmetlenebb, mire sietve beviszi az edényt. Csend. Visszajön) Istenem, Hektor, csak ezért is érdemes tartsalak... Hogy tudjam, mi az a csend.
Kopogás
K. G. Nocsak, ez a kutya öregségére meghülyült. Már nemcsak ugat, hanem kopog is. Ha így halad, maholnap a pontos időt is bemondja.
Ismét kopognak.
K. G. Áhá, ez mégse ő. Ez Rózsika. Megismerem arról az aranyos ritmusáról. (Kopogja az asztalon: Ró-zsi-ka! Ró-zsi-ka!) Megyek! (Gyorsan a tükörhöz megy, megigazítja a haját. Ismét kopognak) Egy pillanat! (Sietve beszórja magát valami pacsulival. Ajtót nyit) Kezeit csócsálom, Rózsika. Hát már ilyen korán? Alig maradt időm kihessenteni a pillangót az ablakon...
RÓZSIKA (korosabb hölgy, belép az ajtón. A kezében újság meg számlák) Jó reggelt. (Elfintorítja az orrát) Mi ez a bűz, megdöglött a pillangó?! (Sietve ablakot nyit, majd rendezgetni kezd a szobában) Mondtam, hogy vasárnap mindig korábban jövök. Tizenegyre misére megyek, de addig is kivájom magát a koszból. Én nem tudom, mi lenne magával nélkülem. Ha úgy adja az Isten és hamarabb fordulok fel, mint maga, olyan szemétdomb lesz itt, hogy nem is kell a temetőbe vigyék. Itt fogják elásni ebben a kócerájban, s kriptának nyilvánítják.
K. G. Az jó is lenne, úgyis mindig attól félek, hogy élve temetnek el.
RÓZSIKA Nahát, amennyit maga kijár a házból, úgy is veheti, hogy megtörtént.
K. G. Ne szidjon, Rózsika, mit keresnék én az emberek között? Eletem nagy részét a toronyban töltöttem, magaslati levegőn. Csak a nyugdíj hozott le onnan.
RÓZSIKA Akkor miért nem megy el oszlopszentnek? Azokat nem nyugdíjazzák...
K. G. Hogy maga mostanában milyen morcos...?!
RÓZSIKA Ugyan bizony minek örvendeznék? A maga alsógatyájának?
K. G. Lehúzzam? (Rózsika kellemetlen fintort vág) Nem, azt hiszem nem ezt akarja. Na jó, puccba vágom magam. (Nadrágot húz. Közben mormog) Azért annak lehetne örülni, hogy reggel van, vasárnap reggel, és még mindig élünk.
RÓZSIKA Élünk, de minek?
K. G. Például azért, hogy egy jó, igazi feketekávét igyunk. Főzzek egy kávét?
RÓZSIKA Mit jön mindig ezzel a kávéval?!....Na jól van, nem bánom...(Az öreg felteszi a presszót egy régi villanyrezsóra, a rezsót pedig bedugja a konnektorba. Rózsika odapillant) Na, azt a rezsót is eldobhatja közelebbről...
K. G. Mi baja ezzel a rezsóval?
Rózsika Nekem semmi, de ezeknek itt (felmutatja a számlákat) mi fog mondani?! Lassan egy éve, hogy nem fizeti a rezsit...
K. G. Nekik sem tudok mást mondani, mint amit a miniszterelnök úrnak is megírtam. Hogy egy magamfajta emberrel, egy volt toronyőrrel nem lehet így elbánni... Én, aki húsz évig szolgáltam az Országház tornyában, a legmagasabb pozícióban, hogy a János is felnézett rám, odajutottam, hogy döntenem kell: vizem lesz, villamos áramom, vagy kenyerem...
RÓZSIKA Úgy elvan azzal a toronyszolgálattal, mintha nem tudom mit csinált volna odafenn...
K. G. Ez az, hogy nem tudja. De ideje, hogy megtudja, mert úgy érzem, lebecsüli a munkámat. Húsz évig nap mint nap onnan fentről figyeltem szerte a világba, nehogy valakik valamilyen irányból megközelíthessék az Országházat, és megzavarják a honatyák munkáját. A lenti portás csak a szemközti utcát láthatta, én viszont az egész kerületet. És azonnal jeleztem volna, ha sunyi török, kutyafejű tatár, vad rác vagy bármiféle népség közeleg. Nem rajtam múlt, hogy ezek egész idő alatt otthon ültek.
RÓZSIKA Szóval egyéb dolga se volt, mint hogy tátsa a száját odafenn. Na, ha ez munka, akkor maga azóta se ment nyugdíjba.
K. G. Még mindig nem érti? A húsz év alatt, míg én vigyáztam, nem történt semmi. Ahogy lejöttem, rögtön megtörtént a rendszerváltás. Hej, sokan visszasírnak engem... No, de ne vitatkozzunk, igyuk meg a kávét. Hopp! Hallgassa csak! (A sarokba megy és fülel) Itt valami rág... Néha éjszaka is hallom... Egyszer a Hektort is behoztam, de nem fogott szimatot...
RÓZSIKA (ő is fülel) Én nem hallok semmit... Talán egér... vagy patkány?!
K. G. Nem tudom... csak azt a fojtott reszelést hallom, amikor porlik a fa, hull a forgács... mintha valami időnként rágcsálná... Eh, mindegy, gyerünk, mert kihűl a kávé!
Leülnek kávézni. Az öreg belekortyol a kávéjába, közben merőn nézi az aszszonyt. Már éppen szólni készül, amikor Rózsika is megszólal.
Egyszerre:
K. G. Izé...
RÓZSIKA Hát...
Elhallgatnak, majd nevetnek.
RÓZSIKA Mit akart mondani?
K. G. Nem, nem, Rózsika, csak beszéljen. Hogy jövök én ahhoz, hogy a maga szavába vágjak?!
RÓZSIKA Nem fog örülni annak, amit mondani akarok...
K. G. Nekem már az is öröm, ha a nevemen szólítanak. Hektor erre egyelőre még nem képes...
RÓZSIKA Na, szóval már régóta szóba akartam hozni egy bizonyos képet, ami nem hagy engem nyugodni.
K. G. Nem is tudtam, hogy titokban festeget...
RÓZSIKA Nem erről van szó. Én egy fényképről beszélek.
K. G. (meglepetten néz körül) Miféle fényképről?
RÓZSIKA Nagyon jól tudja, mire gondolok...
K. G. (körbejár a szobában) Lássuk csak, hol van itt kép... (Mintha akkor fedezné fel) Ja, tényleg! Ez itt egy fénykép!
RÓZSIKA Az. A volt feleségéé!
K. G. (babrál a kép körül) De hiszen én nem titkoltam egy percig sem! Ez Bea, a volt feleségem.
RÓZSIKA (élesen) Tudom. Nem kell, hogy bemutassa... Csak azt nem értem, hogy mit keres még mindig a falon?!
K. G. Miért? Csinált valamit?
RÓZSIKA Nem kell, hogy csináljon. Elég az, hogy ott van!
K. G. De ő halott... Már évek óta... Isten nyugtassa...
RÓZSIKA Lehet, hogy halott, de a képről folyton minket néz!
K. G. Bea drágám, hunyd le a szemed!
RÓZSIKA Most csúfot űz belőlem?!
K. G. Ugyan, dehogy. Csak nem értem, hogy miért zavarja ez Rózsikát... Ő egy szent asszony volt.
RÓZSIKA Az az. Ha már úgy belejött a levélírásba, a pápának is írhatna egy levelet, hogy avassák szentté! Még megérem, hogy glória kerül a feje fölé...
K. G. Miért mondja ezt? Maga tud valamit, amit én nem?!
RÓZSIKA Én csak azt tudom, hogy ha az ilyen asszonyokat mind szentté avatnák, a naptár csupa piros betűből állna. (Magának) Bár a piros nem csak a szentek színe...
K. G. Istenem, segítsen rajtam Rózsika, még mindig nem értem...
RÓZSIKA Mit nem ért maga, ostoba?! Amíg ez a kép ott a falon, addig az ő szelleme is jelen van ebben a házban! Lehet, hogy az ő rágcsálását hallja a sarokból... Ami volt, elmúlt. Most már én vagyok ennek a háznak az asszonya! Ha nem hiszi, kérdezze meg a mosogatólavórt vagy a felmosóvödröt!... És én nem vagyok hajlandó úgy dolgozni, hogy az a szempár minden lépésemet követi, minden fazékba belenéz! Még szerencse, hogy nem jutott eszébe a vécébe is kiakasztani egyet...
K. G. Nono, azért...
RÓZSIKA Amikor bejövök az ajtón, ő köszönt, ha kimegyek, ő búcsúztat... Használt. A rendszert úgy-ahogy felépítettük, de a családot... a családot, azt nem sikerült... Tehetetlen voltam. Beát vigasztaltam, ahogy tudtam, de éreztem, hogy itt nincs vigasz (eltűnődve), Kató, Kató... Mit kellett volna tennünk? Hát egy-két ötletem lenne, ami az anyai példamutatást illeti...
K. G. A boldogtalanság talán még jobban összeköti az embereket, mint a boldogság. Amikor meghalt, elveszettnek éreztem magam... És tudja, miért halt meg? Azért, mert egy ostoba cigányasszony azt jósolta neki... Ennyire hitt a jóslatokban...
RÓZSIKA Hát az már igaz, hogy belőle is nehéz lenne Einsteint kiónozni...
K. G. Azóta is sokszor vádolom magam, hogy nem volt elég türelmem hozzá. Hogy egy fiatalabb mellett talán jobb lett volna neki.
RÓZSIKA És magának is egy hasonló korúval. Hiszen éppen elegen hányódtak maga körül, az alkalomra lesve... De hát ez már a múlté. Befejezte a családregényt?
K. G. Be, be. Hát ez van. Amíg jött az ő fizetése is, még megvoltunk valahogy, de így... (Lemondóan legyint.)
RÓZSIKA (felhörpinti a kávéját) Vigyáznom kell magával... maga egy Casanova... ha nem figyelek oda, még teljesen elérzékenyülök... Igen, pontosan ez van. Ezt is akarja, nem? Hogy elérzékenyüljek, és akkor visszaéljen a helyzettel...
K. G. Rózsika, maga nem is tudja, milyen sokat jelent az én számomra...
RÓZSIKA Dehogynem. Heti egy ezrest. Ha rendesen fizetné! És nagyon jó lenne, ha rendesen fizetné, mert az én életem sem mámoros boldogság azzal a kis nyugdíjjal! Szegény Pali, Isten nyugosztalja, ő a hibás ezért. Olyan régimódi ember volt, nem erre a világra való... Azt tartotta, hogy az asszonynak otthon a helye (élesen), ha lehet, a konyhában... az ura pedig arra való, hogy eltartsa. Pedig gyerekünk se volt. És nehogy azt higgye, hogy miattam!... Hányszor kértem, hogy „Pali,fiam, annyi jó állás lenne, hadd menjek én is dolgozni, mint más... Nem baj, ha három műszakba is...” De nem, nem és nem. Hogy ő egy úri família sarja, az ő felesége nem lesz kétkezi munkás... Na, sokra mentünk vele. Makacs, fafejű, ostoba ember volt. Meg féltékeny. Attól félt, ha dolgozni megyek, más férfiakkal is megismerkedem és... De mindegy, halottról vagy jót, vagy semmit. Most már tudja, hogy miért nem emlegetem soha az uramat... Őmiatta állok itt egyetlen év munkaidő nélkül, azzal a szánalmas kis öregségi nyugdíjjal. Az ő nagy esze miatt. De azt hiszem, ezzel semmi újat nem mondtam magának...
K. G. Dehogynem, Rózsika, dehogynem. Pali erről soha nem beszélt. Hanem... hogy is mondjam... (zavartan)... akkor...miért nem vált el tőle?
RÓZSIKA (idegesen) Jókat tud kérdezni! És pont maga!... Nem mondom, eleinte gondolkoztam is rajta, de nem mertem. Az apám kitagadott volna. Akkor még nem úgy ment, mint most. Az elvált nőre azt mondták, hogy rosszféle. Pedig gyerekem is lehetett volna. Bár ahogy magát elnézem, manapság az se jelent semmit. De igencsak elkanyarodtunk a lényegtől. Mi lesz a képpel?!
K. G. (elbizonytalanodva) Mi legyen? Vegyem le?
RÓZSIKA Úgy valahogy! De nekem az is elég, ha letakarja.
K. G. (felveszi az ágyról a lepedőt, majd visszanéz) Muszáj? Rózsika dacosan felszegi az állát.
K. G. (letakarja) Ez megvolt. (Kissé ideges, látszik rajta, hogy izgul) Rózsika, én már régóta szeretnék magának mondani valamit... Nem is tudom, mit mondjak...
RÓZSIKA Most tudja, vagy nem tudja?
K. G. Tudni tudom, de zavarban vagyok...
RÓZSIKA Úgy csinál, mint egy szerelmes tini... Ne játssza meg magát!
K. G. Rózsika... magácska annyira kedves, jóságos nő... olyan sokat segít nekem és olyan keveset kér...
RÓZSIKA Hát az a heti ezres tényleg bagó a mai világban.
K. G. Nem tudom, hogy miért teszi, csak azért-e, mert olyan régóta ismerjük egymást, vagy pedig...
RÓZSIKA Nincs semmiféle „vagy pedig”!
K. G. Még mindig nem tud nekem megbocsátani?
RÓZSIKA (felcsattan) Ugyan bizony mit kéne magának megbocsátanom?!
K. G. Azt, ami tíz éve történt. Akkor, amikor a mulatság után hazakísértem...
RÓZSIKA Ne röhögtesse magát. Akkor nem történt semmi, s ha történt is, én nem emlékszem rá!
K. G. De én igen. És azóta is kínoz a gondolat, hogy talán magának volt igaza...
RÓZSIKA Nekem úgy általában igazam van, de erre spéci nem emlékszem.
K. G. Akkor azt mondta, hogy egyszer élünk...
RÓZSIKA Ezt ma is fenntartom.
K.G. ... és hogy szerelmes belém és menjek be, mert senki...
RÓZSIKA Elég! Egy szót se többet! (Felugrik) És jegyezze meg, hogy bármi is történhetett volna akkor, nem történt semmi! Ami pedig most van közöttünk, az üzlet: én takarítok magának, néha főzök és ezért maga fizet. Ennyi.
K. G. (zavartan) Én csak kedveskedni akartam... Ha tudom, elő sem hozom...
RÓZSIKA Nyugodtan visszaviheti. Nincs időm traccsolni magával, mert elkések a miséről.
K. G. Persze. A mise az fontos.
RÓZSIKA Az. És nem ártana, ha néha maga is a templom felé dugná az orrát! Annak is van tornya...
K. G. (a polchoz baktat és levesz egy könyvet) Látja ezt? Ez az én templomom. A Biblia. Semmi olyant nem mondhatnak magának a misén, ami ebben ne lenne benne. S ha igen, akkor arra nem is érdemes odafigyelni.
RÓZSIKA A túlvilágon nem azt kérdik majd, hogy olvasta-e a Bibliát, hanem, hogy a hetedik napot megszentelte-e!
K. G. A túlvilágon semmit sem fognak kérdezni. Aki arra való, a mennyországba jut, aki nem, az máshová... Azt anélkül is tudom, hogy a pap elmondaná nekem. De úgy élni, mint egy jó keresztény, senki sem tud helyettem. A pap sem. Maga sem. Más sem. Csak én magam. És ez a fontos.
RÓZSIKA Ne vitatkozzunk. Majd kiderül. De most már tényleg megyek. Viszontlátásra!
K. G. Kézcsók, Rózsika! (Az asszony ki. Az öreg belelapoz a Bibliába, az aszszony után néz, s fennhangon olvassa) „Amit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted.” (Kutyaugatás a másik szobából) Jó, jó, tudom, hogy te érted, de erről ne szólj Rózsikának! Úgysem igen kedvel téged... (Kimegy a szobából, behozza a kutyát) Gyere Hektor, fiam. Neked is tudnod kell arról, hogy mi változott ebben a házban, nehogy ne ismerd ki magad és szétmarcangolj! Tudod, mi az a szétmarcangolás? Már nem emlékszel? Na, nézz körül! Mit látsz?... Jól van, tudom, hogy ebben a korban nem sokat lát az ember, de nem telik szemüvegre még neked is... (Ráteszi a saját szemüvegét) Gyere! Látod, az ott a falon az úrnőd képe... Úrnő... Hm. Szegény Bea, soha nem szerette, ha úrnőnek szólították... Nos, az ott a lepedő alatt Bea. (Morgás) Megértelek, Hektor, a lepedő felett én is jobban szerettem, de ez van. Az is lehet, hogy hamarosan a Rózsika képe kerül a helyébe. Bizony, változnak az idők... A fényképek jönnek-mennek, csak ez (belerúg az ágyba), csak ez a kupi nem akar semmit se változni! Hitted volna-e, hogy ide jutunk? Na, add vissza azt a szemüveget, mert túl okosnak nézel ki. Még zavarba jövök... Emlékszel, Kató gyerekkorában minden este levegőzni vitt téged... Azóta ő is levegővé vált... De egye fene, nem kesergetlek tovább, még elbőgöd itt magad, és Rózsika más egyébnek véli a tócsát... Hanem egy szalmaszál azért még mindig maradt... Nem, nem is egy. Kettő! Az egyik az, hogy találok valami munkát magunknak. Jól hallottad: azt mondtam magunknak! Mert az nem járja, hogy te csak eszel, én meg fizetek! Hová mész? Megsértődtél? Feküdj! Feküdj, ha mondom! Úgy! A másik szalmaszál pedig Rózsika! No persze, nem a derekára gondolok. Ha rá tudjuk venni, hogy ideköltözzön és eladja a házát, akkor megmentettük a hazát. És a házat. Ne izgulj, neked semmit sem kell tenned. Te csak lapíts, hogy észre se vegyen, a többit bízd rám! Szóval érted: ha találok munkát, a magam ura leszek, ha nem, a Rózsikáé. Úgy bizony! Kombi Gergely van olyan tűzről pattant, hogy a jég hátán is megél! (Újabb kopogás. K. G. gyorsan kituszkolja a kutyát és az ajtó felé indul) Nocsak, újabban ilyen rövid ideig tart a mise?!
Ajtót nyit. Az ajtón egy fiatal lány lép be. Az öreg meglepetten hátrál.
K. G. Kató, édes lányom! (Hevesen megöleli, a lány lanyhábban) Hát te... hogy... mikor... azt hittem, Nyíregyházán vagy!
KATÓ Jól hitted! De most itthon vagyok.
K. G. És itthon is maradsz? Ugye, itthon maradsz... Megyek, kiteszem a Hektort az udvarra, s máris kész a szobád!
KATÓ Apa, ne fárassz! Tudod jól, hogy nem maradok. Mit csináljak itthon?
K. G. Rendben tartanád a házat, nagyon hiányzik az asszonyi kéz...
KATÓ Apa, talán olyan régóta nem láttál, hogy elfelejtetted, hogy nem vagyok asszony. Lány vagyok! Lány, aki sehogy sem tud férjhez menni!
K. G. Miért nem, hiszen gyönyörű vagy!
KATÓ Na persze. Gyönyörű és annyi. A szépséget egy bank sem váltja át pénzre.
K. G. Mondtam neked, hogy végezz el egy egyetemet vagy egy főiskolát! De hiába...
KATÓ Nem a diplomám hiányzik, apa, hanem a pénz, hogy divatos cuccokba’ járhassak. Na meg egy stabil szülői háttér. Nézz körül, mi van itt! Ha a fiúmat idehoznám, rögtön lelécelne... Mindegyiknek azt mondom, hogy meghaltatok. Bár ez csak részben igaz.
K. G. Ha azért jöttél, hogy veszekedj, akkor tedd... De tudd meg, hogy nem sok értelme van. Amióta anyád meghalt, omlik össze a ház...
KATÓ (cigarettára gyújt, majd legyint) Vele vagy nélküle...
K. G. Ne bántsd anyád emlékét! Hogy évek óta nem jártál ki a sírjához, az a te dolgod, majd számolj el te a lelkiismereteddel, de hogy az emlékét bántsd, azt nem tűröm! Anyád egy szent asszony volt! (Észreveszi a lepedőt a falon, óvatosan odasomfordál és lerántja a képről.)
KATÓ Mit tudsz te...
K. G. (hevesen) Azt tudom, hogy becsületes munkásasszony volt. Egyik műszakban a villamost vezette, a másikban a háztartást közben pedig felnevelt téged!
KATÓ És?! Mire mentem vele?
K. G. Nem tudom... Nem tudom... Sok mindent mondhatsz ránk, de azt nem, hogy nem voltunk becsületesek...
KATÓ Apa, apa, te egy nagy gyerek maradtál... Becsületesek... Te tényleg ilyen naiv vagy, vagy még mindig engem akarsz nevelni?! Ha igen, akkor lazíts. Már nem vagyok nevelhető. Mit szorongatod azt a lepedőt, inkább tölts egy kis kávét!
K. G. (tölti a kávét) Jó, elismerem, hogy többre is vihettük volna... Egyszer fel is ajánlották, hogy legyek az Országház portása, de nem mentem bele... Pedig a főnököm eleget győzködött... Állítólag a fizetés is jobb lett volna, de nem mertem vállalni...
KATÓ (gúnyosan) Szép karrier, mondhatom... És miért nem merted?
K. G. Azért, mert a porta közelebb van az utcához. Az emberekhez. Az emberek pedig csak bajt csinálnak. Tudod, milyen érzés az, amikor egyedül vagy nap mint nap fent a kilátón? Jó levegő, galambok, egy idő után már név szerint ismered az egészet... Lent a Duna, a város... És ott fenn a magad ura vagy. Nem ugráltatnak éjjel-nappal, senki nem akar besurranni, nem kell félned, hogy nem ismersz fel valakit a nagykutyák közül... Nem, erről szó sincs. Jó, kezdetben unalmas egy kicsit, de aztán megszokod az egyedüllétet. És semmi más dolgod nincs, csak az, hogy ott légy és láss. Idővel megtanulsz látni is. Mint a sasok. És tudod, Kató, fentről mindent másképp lát az ember.
KATÓ Persze... Másképp és rosszul...
K. G. Az nem biztos. Én ott fenn például már a jövőre is gondoltam. Arra, amire ti sem akkor, sem azután nem gondoltatok. Hogy ha majd egyszer arra sétálok az unokáimmal, ne azt kelljen mondanom nekik, hogy a nagyapjuk egy sötét egérlyukban szolgált, ahová már a lábát sem teheti be, hanem büszkén rámutathassak az égig érő toronyra: „Tessék, nézzétek! Ennek a toronynak voltam a kapitánya húsz esztendeig! Nagyapátok engedélye nélkül még a galambok sem pihenhettek itt meg!”
KATÓ Apa, te...
K. G. Jó, jó, tudom. Azt akarod mondani, hogy a büszkeség mit sem ér, ha a rezsit már több mint egy éve nem fizetem... Ez igaz. De írtam egy levelet a miniszterelnök úrnak, hogy egy volt közalkalmazottat, az Országház hajdani toronyőrét nem hagyhatják a sorsára... Nálam nem kapcsolhatják ki az áramot! (A lány elé teszi a kávét) Én a nemzetet szolgáltam. Tanúm rá a torony!
KATÓ (gúnyosan nevet) Ja, a torony... Meddig?
K. G. Hogy-hogy?!
KATÓ Azt kérdem, meddig?! Te nem olvasol újságot?
K. G. A mait még nem olvastam...
KATÓ (felkapja az asztalról és kinyitja) Akkor jól figyelj: „Lebontják az Országház egyik tornyát.” Ez a cím. Tovább: „Statikai elmozdulás ugyan keletkezett, de nincs életveszély... stb., stb.” Jön a lecsó. Aztán: „A szakértők... jelenlegi formájában 2000-2001-ig találták alkalmasnak az említett tornyot. Ezt követően viszont vélhetőleg lebontják, mivel... «élettartama»... hamarosan lejár”. Újabb lecsó...
K. G. (közben elsápad, megtámaszkodik)
K. G. Milyen újság az? A Kretén? Vagy a Lúdas Matyi?
KATÓ Szeretnéd, hogy az legyen... De nem az. Tessék! (Átnyújtja az újságot, Kombi belemerül) Ez a miniszterelnök úr válasza. Legközelebb, ha felkeresed a panaszoddal és elmondod, hogy toronyőr voltál, csak rád néz nagy ártatlanul: „Melyik toronynak az őre, Kombi úr... A délinek ? Ugyan már, hiszen az a torony nem létezik... Miért nem követi a példáját?”
K. G. (maga elé, megtörten) Lejárt az élettartama... Hogy létezik? Én még épen, sértetlenül adtam át... Egy karcolás nem volt rajta... Ez nem igazság. Ezek a fiatalok már nem tisztelnek semmit... A tornyokat se!
KATÓ Apa, mielőtt elmerülnél a bánatodban, nincs egy kis tartalék lóvéd? Nagy szarban vagyok...
K. G. (elrévedve) Nagy szarban vagy...
KATÓ Igen, azért vagyok itt...
K. G. (igyekszik magához térni) Ja, szóval úgy... de hát ez képtelenség, ez hihetetlen!
KATÓ Miért lenne az, amióta az eszem tudom, ott vagyok. Veletek együtt.
K. G. (szomorúan) Katókám, ha majd egyszer gyereked lesz, és így beszél veled...
KATÓ Hagyjál már azzal a gyerekkel, meg az unokákkal! Egyáltalán, honnan veszed azt, hogy nekem gyerekem lesz?! Mondtam én valaha, hogy gyereket akarok?!
K. G. Nem, nem mondtad. De...
KATÓ Akkor ne célozgass folyton rá! Pont az hiányzik nekem! Egy kölyök a nyakamba!
K. G. Mi lett volna, ha anyád meg én is így gondolkodunk?
KATÓ (gúnyosan) Nagyon meghatottál. Még elbőgőm magam. Hát te azt hitted, hogy lejössz a toronyból, s máris gyártok egy gyereket neked, hogy legyen akinek dicsekedjél?! Mit tettél te azért, hogy nekem gyerekem lehessen?!
K. G. Van, amit egy apa nem tehet meg a lányának...
KATÓ Hát persze, a hülyeség az mindig kéznél van nálad, de egyéb! Mi az, amiről elmondhatnám, hogy na igen, ezt az apámtól kaptam, ezzel engedett ki az életbe?! Tessék, ezt a’ rohadt öngyújtót, amivel meggyújtom a cigarettámat, ezt is nekem kellett megvásárolni! Egy fillért nem adsz évek óta! Még szemkiszúrásból se! És ezek után unokákról ábrándozol?! Csinálj magadnak, ha ez a vágyad!
K. G. Nem, azt nem lehet. Az ember sok mindent csinálhat magának, csak unokákat nem.
KATÓ Tudod, mit mondok? Az a rohadt torony tett tönkre minket, az! Jó is, hogy végre lebontják! Mert amíg te jól elvoltál ott fönn a galambjaiddal, azalatt mások itt lenn széthordtak mindent, s megalapozták magukat! Nézd meg: Yvette apja gázszerelő volt, a földet túrta, s most ügyvezető igazgató ugyanannál a cégnél! És tudod, miért? Mert nem a fellegekben járt! Ott volt, amikor ott kellett lenni, könyökölt, ha kellett, és most palotájuk van. Meg még mi mindenük, uramisten!... Látod, ilyen az életrevaló ember! A családjára is gondol, nemcsak saját magára!
K. G. Ebül szerzett jószág, tudod... Egyszer majd mindenről számot kell adni.
KATÓ Ajajaj, nehogy azt hidd! És nehogy azt hidd, hogy csak úgy lehet vagyont szerezni! Csak küzdeni kell érte!
K. G. És te olyan embernek ismersz, mint az Yvette apját?
KATÓ Na nem, te aztán nem olyan ember vagy. Szerinted az élet arról szól, hogy elbaktatunk a munkahelyre, élvezzük a friss levegőt, nevet adunk a madaraknak, aztán hazatotyogunk és várjuk a fizetést. Ha eljő az idő, nyugdíjba megyünk, szöszmötölünk a szobában, megvakarjuk a Hektor hasát és várjuk a nyugdíjat. Most aztán láthatod, hogy mire elég ez!
K. G. Mit akarsz, mit tegyek?
KATÓ Mit tudom én, találj ki valamit! Van, aki a nyugdíj mellett is melózik, és úgy segít a gyerekein... Vagy legalább magán. Hogy ne csak a gondjaiddal tömj, amikor néha hazajövök, mert abból nekem is van elég! Nem tudom... Azt hiszem, most már azzal is megelégednék, ha legalább rendesen ellátnád magad. Ha látnám, hogy néha változik valami ebben a házban! Meddig akarod még ezt csinálni?! (Kis szünet után) Tudod, hogy holnap szülinapom van?
K. G. Tudom, hogyne tudnám. Isten éltessen! (Odamegy, megcsókolja.)
KATÓ Köszönöm. Ennél többet nem is vártam tőled. (Feláll) Na, ebből elég volt, mert mindig csak mérgelődőm, ha hazajövök. Hiányzik ez nekem?
K. G. Nem, ne menj még! Várj egy kicsit! (Visszaülteti a fotelbe és sétálni kezd. Kató újabb cigarettára gyújt.)
KATÓ Mit akarsz? Ha zsozsót, akkor kár strapálnod magad. Egy vasam sincs.
K. G. Nem, nem erről van szó... Még mindig a varrodában dolgozol?
KATÓ Na persze, mert a fejemre estem! Azt hiszed úgy megy mint a te idődben? Hogy az első melóból megy nyugdíjba az ember? Szarul fizettek, otthagytam őket! Majd hülye leszek napi tíz órát gürízni a szaros pénzükért! Elmentem egy videótékába, ott legalább normális emberek közt vagyok, s annyi filmet nézhetek, amennyi belefér.
K. G. Jól fizetnek?
KATÓ (ironikusan) Jól. Azért vagyok itt... De legalább néhány jóképű hapsi is beüti időnként az orrát...
K. G. Aha... És van valakid?
KATÓ Nincs! Ezt akartad tudni? Mert ha igen, akkor ne raboljuk egymás idejét... (Feláll.)
K. G. (ismét visszakényszeríti a helyére) Nem, várj, tulajdonképpen nem ezt akartam... (Igyekszik ünnepélyes hangnemet ölteni) Katókám, drága egyetlen Katókám... Itt az idő, hogy megmondjam neked... Én világéletemben leánygyermekre vágytam, a fiúkat valahogy nem szerettem... Amikor megszülettél, majd kiugrottam a toronyból... Már akkor elhatároztam, hogy jó apa leszek... Igen, egy kislány megérdemli, hogy jó apja legyen... Hogy így volt-e vagy sem, nem tudom. De nem vagyok annyira semmirekellő, mint hiszed, nem.... Én azért gondoltam rád... Többet, mint hinnéd... És minden fizetésemből, minden nyugdíjamból félreraktam neked egy kicsit, hogy egy napon majd meglepjelek valamivel. Nos, ez a nap most érkezett el. (Határozott léptekkel a szekrényhez megy, és kivesz belőle egy autókulcsot, majd Kató felé nyújtja) Tessék, ezek itt egy kis bogárhátú Polskinak a kulcsai. Nem új, de a szakik azt mondják, még sokáig elgurul. A tiéd. Viheted!
KATÓ (meglepetten ugrik fel) Apa!
K. G. (félreérti a helyzetet) Tudod, én többet is szerettem volna... legalább egy garzont... valamit...
KATÓ (közbevág) Apa, te ezt nem mondod komolyan! Nahát! (Örömében tapsikol, mint egy gyermek) Autóm van, autóm van, ezt nem hiszem el! (Felkapja az asztalról az újságot, a számlákat és örömébe szerteszórja őket, majd az apja nyakába ugrik) Te tényleg egy csodalatos apa vagy! Nahát ki hitte volna... (Babusgatja) Ugye, nem haragszol rám?
K. G. Nem, nem, dehogy...
KATÓ Apa, most már bevallhatom, hogy barátom van. Nyíregyházi. Remek parti. Üzletember vagy valami ilyesmi. Azt mondta, meg akarja kérni a kezem.
K. G. (fanyarul) Egy halottól?
KATÓ Na, jó, belátom: az előbb gonosz voltam. Nem hazudtalak le. Tudja, hogy élsz. De nem jöhet ide, ezt megérted, ugye?
K. G. (bólogat)
KATÓ Hiszen... látod... ezek az ócska bútorok... a tévé is fehér-fekete... szóval nem megy... De nem tudtam volna megakadályozni, hogy idejöjjön. Most azonban eléje megyek a Bogárkámmal és visszafordítom. Majd azt mondom, hogy elutaztál. Szanatóriumba.
K. G. Az jó lesz... (a mutatóujját a szája elé emeli) Pszt... Hallod? Ott valami rág...
KATÓ (csodálkozva) Hol?
K. G. (a sarokba megy) Itt... De van úgy, hogy a másik sarokból hallom...
KATÓ Mi lehet? Patkány?... Vagy csak hallucinálsz?
K. G. (megrázza a fejét) Nem, nem... De tényleg... Te sem hallod?
KATÓ Hogy-hogy te sem ?! Még ki nem ?
K. G. Hát a Rózsika...
KATÓ Ja, az a boszorkány? Még mindig idejár?’ (Engedékenyen) Na nem baj, egye fene... Kérd meg a kezét... Úgyis világéletében fente rád a fogát... Az, hogy nekem ellenszenves volt ezért, egy dolog, de hogy te miért nem álltál kötélnek, azt ma sem értem...
K. G. Kató, Kató, az anyádra nem gondolsz...
KATÓ Hát te tudod... De mindkettőtöknek jobb lenne így... Én mondom... Most viszont tényleg mennem kell... Nem haragszol?
K. G. Nem. Mikor látlak még ?
KATÓ Nem tudom... Arra nem gondoltál, hogy beköttesd a telefont?
K. G. Azért az évi egy hívásért nem érdemes.
KATÓ Ahogy gondolod... (Szedelőzködik, megöleli az apját, majd kifelé indul) Na, viszlát... Majd még erre nézek, ne félj...
K. G. (halkan) De félek... mert több autóm nincs.
KATÓ Na, azt mondtad, nem haragszol! Ne légy már ilyen morcos öregember. Most, hogy autóm van, gyakrabban jövök majd. De sietnem kell, megértheted. Szia, légy jó! (El)
K. G. (kissé letörten) Mire jó... ?
Lassan felszedegeti a papírokat, az újságot. Megtorpan, figyelmesebben megnézi az újságot, mintegy hitetlenkedve olvassa az ominózus cikket.
K. G. (félhangosan) „Az élettartama pedig hamarosan lejár.” (Kopognak) Tessék! Egy pillanat... (Az ágyhoz rohan, felkapja a lepedőt, majd megtorpan) Ez most Kató vagy a Rózsika?! A fenébe is... (Gyorsan beburkolja a képet.)
Belép Rózsika. Elegáns öltözékben, sokkal többet enged látni a bájaiból, mint reggel.
RÓZSIKA Isten adjon részt a szentmiséből.
K. G. Köszönöm. Ámen.
RÓZSIKA A templomba menet láttam, hogy itt járt az a kis dög. Fogadjunk, hogy pénzt akart!
K. Ugyan, Rózsika, hagyja már... A Szaharából vizet...
RÓZSIKA Na azért, mert így is kéthavi béremmel van elmaradva, s nagy patáliát csapnék, ha kiderülne, hogy arra a kis semmirekellőre jut pénz, rám pedig nem... Nem ő takarítja nap mint nap a maga mocskát!
K. G. A templomban tanították arra, hogy így beszéljen?
RÓZSIKA Nocsak, mióta lett ilyen kényes a füle... (Békülékenyen megcirógatja) Na jól van, a lényeg az, hogy elment. Még a szagát se szeretem. Mi legyen az ebéd?
K. G. Bármi.
RÓZSIKA Mi ez a fásultság? Régen háromfogásos ebédet követelt vasárnapra... (Nézelődik a szobában. Egyszer csak diadalmasan felemel valamit a szekrény tetejéről) Ez mi?!
K. G. Gyertya.
RÓZSIKA Szóval gyertya. És a levél, amit a miniszterelnök úrnak írt? Hát egy volt toronyőrnél ki lehet kapcsolni az áramot?
K. G. (látszik, hogy nem figyel oda. Hirtelen felugrik) Rózsika, már a reggel is akartam mondani, csak nem hagyta...én szeretem magát! Ezt a gyertyát azért vettem, hogy ma este gyertyafényes vacsora mellett szép csöndben hozzám jöjjön feleségül. A Kató sem ellenzi már.
RÓZSIKA (elképedve) Micsoda?! Hogy én Kombi Gergelynek legyek a felesége?! Kombiné?! Ugye, csak viccel?!
K. G. Nem, nem viccelek. Hiszen úgyis mindennap itt van.
RÓZSIKA (átnyújtja a gyertyát, K. G zsebre teszi) Mondtam, hogy ez üzlet. Rossz üzlet, de üzlet. Két hónapja nem fizet, de én csinálom szó nélkül. S akkor maga a testemet is akarja ? Mert ne mondja, hogy nem erre megy ki a játék! Jól ismerem én a férfiakat! Ebben a korban is csak a szex jár a fejükben!
K. G. Szóval nem szeret... És ez csak üzlet...
Rózsika vállat von.
K. G. Látom, hogy nem bocsátott meg... Pedig én csak azt akartam, hogy tisztességesek maradjunk... Magának akkor férje volt!
RÓZSIKA Az az én gondom lett volna...
K. G. Én meg nős voltam. Jó, igaz, hogy szerelmes voltam magába, de az eszem visszatartott...
RÓZSIKA Most pedig nem szerelmes belém, de az esze azt diktálja, hogy vegyen meg az adóssággal együtt, mi?! Köszönöm, ebből nem kérek. Túl idős vagyok ahhoz, hogy eljátsszam a szegény legény gazdag lány című operettet.
K. G. Tehát nem?
RÓZSIKA Nem! Ma is, holnap is, holnapután is! És mára elegem volt magából, úgyhogy ebéd sincs! Egye meg, amit főzött! (El)
K. G. töprengve néz utána Majd bizonytalan léptekkel ténfereg ide-oda a szobában, kezében az újsággal. A kutya nyüszít.
K. G. (kiszól a kutyának) Mi van? (Hektor ismét nyüszít) Mi? Hogy oda az egyik szalmaszál? Azt én is tudom. Hanem most aztán jól fel kell kötnöd a gatyád, pajtás! (Kivesz egy szelet párizsit a hűtőből és beviszi neki) Nesze, itt a holnapi adag párizsid is, nehogy már ezen múljon valami... Egyél, aztán pihenj, hogy légy formában! (Visszajön, helyet csinál a szobában, majd lagymatag tornagyakorlatba kezd. Aztán egy ugrókötéllel próbálgat néhány ugrást. Végül egy deszkadarabot húz elő az ágy alól. A deszka közepe már be van vágva, de a fűrésszel még gondosan mélyíti a vágást.)
Kopognak. Gyorsan elrejti a deszkát, majd ajtót nyit. Két megtermett, öltönyös férfi lép a szobába.

I. FÉRFI Jó napot, Kombi Gergelyt keressük!
K. G. (kezet nyújt) Jó napot, én lennék az.
I. FÉRFI Nem magát, a fiát keressük!
K. G. Nekem nincs fiam, csak egy lányom, ő is Nyíregyházán. Az imént robogott el a kis Polskijával... Ha egy kicsit korábban jönnek...
I. FÉRFI (türelmetlenül a társának) Add má’ azt a papírt, itt valami nem tiszta. (Kezébe veszi a papírt) Itt ebben az áll, hogy egy Kombi Gergely nevezetű fazon jelentkezik az álláshirdetésünkre. Őt keressük.
K. G. A, szóval maguk az Őrangyal őrző-védő kft-től vannak? Akkor maguk az én őrangyalaim.
I. FÉRFI Hogy-hogy?
K. G. Nos, én küldtem maguknak azt a levelet.
A két férfi megrökönyödve néz egymásra, majd végigmérik az öreget.
II. FÉRFI Maga?!
I. FÉRFI Ne ugrasson, fater, mert nincs sok időnk!
K. G. (kihúzza magát) Nem ugratok én senkit. Én írtam azt a levelet.
II. FÉRFI (megcsóválja a fejét, majd a társához) Főnök, én eddig azt hittem, hogy a világon több a normális ember, mint a hülye. Tévedtem. A hülyék feljöttek az első helyre.
I. FÉRFI (ráförmed K. G.-re) Ember, maga tud olvasni?!
K. G. (megszeppenve) Igen, tudok... Az állt a hirdetésben, hogy „nagy tapasztalattal rendelkező őrző-védőket keresünk főállásba, magas bérezéssel”. Nos, én nagy tapasztalattal rendelkezem, húsz évig voltam toronyőr az Országházban...
II. FÉRFI Toronyőr?!! Az mi?
K. G. Hát izé... vigyáztam, hogy...
II. FÉRFI (közbevág) Mire?! Hogy a galambok le ne szarják a politikusokat?
K. G. Kérem, én azért húsz évig becsülettel...
I. FÉRFI Fater, maga melyik világon él?! Mi nem tornyokat őrzünk, hanem bankokat, diszkókat, pénzeskocsikat, fejeseket, ilyesmi...! Nekünk fiatal, erős emberek kellenek, akik hallottak a kung-furól, esetleg bokszoltak vagy judóztak! Tud judózni?
K. G. Nem, de van egy kutyám, én bármit elvállalok... Hektor! (Sietve beengedi a kutyát) Gyere, mutasd meg magad az uraknak! Feküdj! Kelj! Feküdj! Látják? Hallgat rám.
I. FÉRFI (a társához) Öregem, megáll az eszem. Rúgj a bokámba, hogy ébredjek fel, mondd, hogy álmodom!
K. G. Kelj! Feküdj! Kelj! Feküdj! Látják? Fogd meg! (A kutya nem engedelmeskedik) Fogd meg, mire vársz?! (Kényszeredetten nevet) Most nem támad, hiába, megérzi a jó embereket... Hektor, fogd meg!
II. FÉRFI Elég! Inkább maga fogja meg a száját! Mit képzel, a cirkusztól vagyunk Majd ott produkálja magát ezzel a fogatlan döggel...
K. G. Várjanak, van itt még egyéb is! (Sietve előveszi a befűrészelt deszkát és a székekre teszi) Nézzék, ezt egy csapással kettétöröm! Szilánkokra, miszlikbe! (Rásújt a deszkára, majd elégedetten mutatja a darabokat) Tessék... ez nem ígéret, ez bizonyíték!
I. FÉRFI (a társához) Gábor, mi történik itt, miért nem csörög a vekker?
II. FÉRFI Jól van, elég ebből a szánalmas komédiából! Ne csesztesse tovább a főnökömet, mert felforr az agyvize! És még valami: én a maga helyében nem pazarolnám ebben a korban a deszkákat... Egy koporsó nem olcsó mulatság! (A főnökéhez) Megyünk?
I. FÉRFI (dühösen megrántja a vállát) Tudsz jobbat? Az asszony így is kiverte a hisztit, hogy újabban vasárnap is dolgozom. (K. G.-hez) Maga is pont vasárnapra találta ki ezt a mókát?
K. G. Ne menjenek, kérem, ez nem móka. Isznak egy kávét ? Ígérem, hogy beletanulok, én nagyon megbízható vagyok...
I. FÉRFI Beletanul?! Fater, térjen észhez! Az első diszkóban hülyére pofoznák azok a drogos nehéz fiúk! Bár nagy kárt már nem tennének magában.
K. G. Nem félek, tegyenek próbára... Én mindig becsülettel dolgoztam...
II. FÉRFI Leszarjuk a maga becsületét, érti?! Nem kell és kész!
K. G. Nekem viszont nagyon kellene az a kis pénz... a rezsire meg hogy...
I. FÉRFI Ha már pénzt emleget, jól képen kellene vágjuk, amiért így átvert bennünket! Mert az idő és a benzin, amit magára pazaroltunk, az mind pénz, érti?! S ráadásul nem kaptunk semmit érte. Úgy hogy kussoljon, ha nem akarja, hogy egészen pipa legyek! Gyerünk!
II. FÉRFI A vén hülye... (Kifele menet belerúg a kutyába, az nyüszítve félrehúzódik)
K. G. (tanácstalanul áll a szoba közepén, majd hogy Hektor a hűtőszekrényt kezdi kaparászni, megszólal)
K. G. Mit akarsz te fogatlan dög? Megint éhes vagy? Vagy csak produkálod magad? Bezzeg, amikor támadni kellett volna, akkor meghunyászkodtál. Most mi lesz? Istenem, mi lesz velünk? (Megtámaszkodik) Azt hiszem, statikailag én sem állok túl jól. Lehet, hogy az én élettartamom is lejárt?... (Hirtelen határozottá válik) Igen, Katónak igaza van... Eddig volt! Ez talán rajta is segít! (Gyorsan nekifog betömni a réseket az ajtó alatt, az ablaknál. A kutya kifelé indul) Hektor, jössz vissza azonnal?! Mi van, te nem akarsz segíteni a Katón? (Lefekteti a kutyát a fotel elé) Úgy, te is velem jössz. (A sarokba megy, fülel egy kicsit, majd legyint) És ti is.
Megnyitja a gázcsapot, majd végignyúl az ágyon. A szín lassan elsötétül.

II. FELVONÁS

A mennyország. A szoba inkább egy sivár század eleji irodához hasonlít. Háttérbeli díszlet: néhány felhő itt-ott felaggatva, középen egy kép Szent Péterről a botjával. Jobbra egy liftajtó látható. Az asztalnál egy fehér öltönyös férfi üldögél, és egy lúdtollal ír egy nagy könyvbe. Balról belép Kombi Gergely, elnyűtt kabátban, egyik kezében a kalapját gyűrögeti, a másik kezében egy zsineg. A zsineg végén egy kutya. Félénken megáll a bejáratnál. Az írogató férfi egyszer csak kelletlenül felpillant. PÉTER What are you doing here?
K. G. Nem értem...
PÉTER What?
K. G. Nem értem... magyar vagyok... Hungári...
PÉTER Well, miért nem ezzel kezdte?... Mit keres itt?
K. G. Ez nem a mennyország?
PÉTER Azért kérdem.
K. G. Én nem keresek semmit... soha nem is kerestem... Én csak nem bírtam tovább... a gázcsap...
PÉTER Mert az ilyen egyszerű, mi?! Nem bírjuk tovább és csapra ütjük a gázpalackot! Na, jöjjön közelebb!
K. G. (közelebb csoszog, a kutyát húzza maga után. Péter áthajol az asztal fölött, és megpillantja az állatot)
PÉTER És ez a kutya?! Ez mit vétett?! Ő sem bírta tovább?
K. G. Nem akartam otthagyni... Együtt öregedtünk meg, gondoltam, neki is jobb lesz így...
PÉTER Hogy ő mit gondol, arra nem is volt kíváncsi, mi?! Kérdezte meg, hogy van-e életcélja?
K. G. (a kutyára néz) Hát... nem...
PÉTER Gyilkos! Ezért egyenesen a liftbe kellene küldjem! (Visszaül és kezébe veszi a lúdtollat) Hogy hívják?
K. G. Kombi Gergely.
PÉTER Születés éve, helye?
K. G. Kilencszázharminc, Szárazkút.
PÉTER TAJ-szám?
K. G. ... Nincs nálam...
PÉTER Igazolás az APEHtől?
K. G. Hát izé... az sincs...
PÉTER Hogy képzeli?! Csak ideállít zsebre dugott kézzel, és minden el van intézve?! A kutyáját beoltotta?
K. G. (lehajtott fejjel) Nem.
PÉTER De az életét, azt bezzeg ki. (Feláll és idegesen sétálni kezd) Most mit kezdjek magával? Addig nem vehetjük állományba, amíg nincsenek rendben a papírjai. Mi volt a foglalkozása?
K. G. Házőrző.
PÉTER Nem a kutyáét kérdeztem.
K. G. Kisnyugdíjas.
PÉTER És azelőtt?
K. G. Toronyőr... majd ellenőr a villamoson, a feleségem által...
PÉTER Nem mondom, maga aztán jóféle lehetett...
K. G. Csak két hétig, uram. Kirúgtak.
PÉTER Miért?
K. G. A szlogen miatt. Többet mondtam a kelleténél.
PÉTER Hogy-hogy?
K. G. (búsan) „Jegyeket, bérleteket, órákat, pénztárcákat...”
PÉTER (elismerően füttyent) Ki se nézném magából...
K. G. (megtörten) Higgye el, uram, éheztem, alig jutott ételre... A végén már sem a rezsit, sem a Rózsit nem bírtam fizetni... De ne küldjön viszsza, bármit megteszek, csak oda ne, az maga a pokol...
PÉTER Mit tud maga arról... (Az asztalhoz lép, csönget.)
Belép egy fehér öltönyös, sötét szemüveges férfi.
PÉTER Gábriel, motozza meg ezt az embert!
Gábriel közelebb lép. A hátán Security felirat.
GÁBRIEL Kezeket tarkóra! Lábakat terpeszbe! (Szakszerű mozdulatokkal megmotozza. Megtalálja nála a gyertyát. Diadalmasan felmutatja.)
PÉTER Ez mi?!
K. G. Gyertya.
PÉTER Hogy kerül egy gyertya az örök világosság birodalmába Ön arról nem hallott, hogy ide semmit, de semmit nem hozunk magunkkal?! Elhozni egy gyertyát annyi, mint végzetesen beavatkozni a lenti világ rendjébe. Most egy űr maradt ott a gyertya helyén, mely egy egész láncreakciót válthat ki. Maga nem hallott a horror vacuiról?!
K. G. (nemet int)
PÉTER Én ezt nem bírom tovább. (Fájdalmas arccal felfelé néz) Atyám, jöjj és tégy rendet a juhaid között, mert a pásztorod csődöt mondott!
K. G. Ha esetleg valami gond van, visszamehetek... izé...esetleg...
PÉTER Mégis, hogy képzeli?! Hogy a halál miniszteri kinevezés Ha nem tetszik, lemondok?! Lemondani csak az életről lehet, és maga ezt már megtette. Apropó, mikor is halt meg?
K. G. Ezerkilencszázkilencvenkilenc március huszonhetedikén...
PÉTER (feljegyzi, majd Gábrielhez) Unom már, hogy mindent nekem kell csinálnom. Mihályt nem láttam mostanában. Hol lehet?
GÁBRIEL Alszik valahol. Valami névnapi buli volt...
PÉTER Itt nem tartunk névnapokat!
GÁBRIEL Nem is itt tartották, uram. Szabadnapot vett ki és alászállt az emberek közé.
PÉTER Látja, ezzel soha nem értettem egyet. Az örökkévalóság nem igazodhat olyan emberi csinálmányok után, mint az idő. És ha nincs idő, nincsenek évek és nincsenek napok sem. Névnapok meg pláne nincsenek. Maguk mégis rendesen megtartják a sajátjukat is!
GÁBRIEL De szülinapot nem tartunk.
PÉTER (úgy néz rá, mint egy kétfejű borjúra) Szülinapot?! Miért, ön mikor született? Született egyáltalán?
GÁBRIEL Nem, uram.
PÉTER Akkor ne beszéljen ostobaságokat. Mindig is mondtam, hogy ártalmas maguknak emberi formát ölteni. Úgy néz ki, a forma meghatározza a tartalmat.
GÁBRIEL Azt hiszem, igaza van, uram. Ha biliformát öltenék, az már predesztinálna egy bizonyos fajta tartalomra...
PÉTER Jól van, ne okoskodjon. Adjon ennek az embernek egy ideiglenes uniformist, a kutyát pedig vigye magával!
GÁBRIEL (felveszi a kutyát, és kedvesen gügyög neki) „Kutyuli-mutyuli, gyere csak, ilyen jó dolgod még nem volt...”
K. G. (aggódva) Hová viszi, neki sincsenek papírjai...
PÉTER Ez nem gond. Vigye csak, Gábriel. (K. G.-hez) Üljön le!
K. G. (leül) Visszakapom?
PÉTER Miért, a magáé?
K. G. Igen.
PÉTER Ne mondja, maga teremtette?
K. G. Nem, uram.
PÉTER Még tovább megyek. Maga nemzette?
K. G. Nem.
PÉTER Akkor?! A kutya épp olyan teremtmény, mint maga vagy én. Teremtmény másik teremtményt nem birtokolhat.
K. G. Állományba veszik vagy ideiglenes kutya lesz?
PÉTER Állományba vesszük. (Veszi a lúdtollat és beírja) Egy kutya.
K. G. Maga nem ember, ugye?
PÉTER (meglepetten felnéz, majd rövid gondolkodás után) A látszat ellenére nem.
K. G. (lemondóan legyint) Megnyugodhat. Látszat sincs.
Bejön Gábriel, szürke leplet hoz K. G.-nek.
GÁBRIEL Vegye le a kabátját! (Elveszi) Ezt vegye fel!
K. G. Tükröt kaphatnék?
Gábriel kétségbeesetten inti, hogy maradjon csendben.
PÉTER Hihetetlen! Lop, csal, hazudik, az iratai nincsenek rendben, és mindezt hiúsággal tetézi! Azon gondolkodom, hogy ne adjam-e át mindjárt a BTK szakosztálynak...
Fehér ruhás nő szalad be.
BEÁTA Uram, jöjjön azonnal, az őrangyalok feketemunkásokat csíptek el!...
PÉTER Ez elképesztő! Mindig átlépik a határt! (Beátával együtt el.)
K. G. Elnézést, mi az a BTK szakosztály?
GÁBRIEL Messzire kerülje el! Bűnösök Tisztítótüzes Kezelése szakosztály (A lift felé mutat) Látja ezt? Ez egy olyan lift, amelyik csak lefelé megy! Ha beszállítják ide, keresztet vethet... De csak addig, amíg le nem ér... Ott már rossz néven vennék. Na, én elmentem. Alighanem kitoloncolás lesz.(El.)
Beáta beoson, óvatosan körülnéz.
BEÁTA Szia! Nem ismersz meg? K. G. Nem. Kellene?
BEÁTA (leveszi a leplet a fejéről) Így sem?
K. G. (örömmel) Bea! Drága feleségem! Csakhogy látlak! (Megölelik egymást) Istenem, már el is felejtettem, hogy milyen szép asszony vagy...
BEÁTA Nem csodálom. Lepedőn keresztül ebből nem sokat látni...
K. G. Mi újság, hogy vagy? Milyen itt az élet?
BEÁTA Te még mindig azt hiszed, hogy a halál után van élet?
K. G. Hát... ez mi?
BEÁTA Ez kutyaszar, nem élet... Nagy bajok vannak itt, Gergő... De... (Észreveszi, hogy belép Gábriel és elhallgat.)
GÁBRIEL Jól tudod, hogy a főnök nem szereti, ha idegen férfiakkal csevegsz...
K. G. Nem vagyok idegen. Ő a feleségem.
GÁBRIEL Csak volt. Vagy nem arra esküdtek, hogy „míg a halál el nem választ?” Halljam!
K. G. Igen, de...
GÁBRIEL Semmi de! Elválasztotta. 0 most már idegen a maga számára. Ráadásul ennek az országnak a polgára. Ráadásul pedig a főnök kedvence.
K. G. Te... te büdös kurva!... Hát igaza volt a Katónak?! Hát ennyit jelentettem én neked?!
BEÁTA Na és a te Rózsid?! A halálom után egy héttel már vitte neked a krumplistésztát!
K. G. Olyan levert voltam... Már főzni sem volt kedvem.
BEÁTA De ezt jól kifőzted!
K. G. Hadd ne meséljek most egyebeket is.
BEÁTA Nincs rejtegetnivalóm! (Engesztelően néz Gábrielre) Itt mindent tudnak rólam. Számukra nyitott könyv vagyok. És ha nem így lett volna is, én őszintén és bűnbánattal feltártam a lelkem...
K. G. Még ha csak a lelked tártad volna fel...
BEÁTA Már bánom is, hogy szóba álltam veled...
K. G. Hát legalább szóba álljál, ha már mással fekszel le!
BEÁTA (hisztérikusan) A lift, a lift! Az ilyeneknek az való! Gábriel, küldd le! Küldd le, Gábriel!
GÁBRIEL Hagyják abba! Mondtam, hogy már nem házasok! (Gyöngéden kituszkolja, majd hamarosan visszaérkezik, a kezében seprű, szemétlapát és törlőrongy.) Tessék! Takarítsa ki az irodát. Előbb söprögessen, aztán mossa fel! A felhőkről törülje le a port!
K. G. (morcosan) Vizet nem kapok?
GÁBRIEL (vállat von) Facsarjon a felhőkből! (Ki.)
K. G. (lagymatag mozdulatokkal sepregetni kezd. Rövidesen egy bőrdzsekis fiatalember lép be az ajtón. Lazán, hanyagul viselkedik.)
FIATALEMBER Ez itt a mennyország?
K. G. (gúnyosan) Az.
FIATALEMBER Király! Nem hittem volna.
K. G. (jobban szemügyre veszi) Mit keres itt ilyen fiatalon?
FIATALEMBER Kutya legyek, ha tudom.
K. G. Az magának is jobb lenne.
FIATALEMBER Mi?
K. G. Ha kutya lenne. Vannak iratai?
FIATALEMBER Naná! Iratok nélkül soha nem ülök autóba.
K. G. Nocsak, autóval érkezett?
FIATALEMBER Ez az, hogy nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy ültem a Merciben és tapostam, tapostam a gázt. Tudja, mire képes az az autó?
K. G. Látom.
FIATALEMBER Aztán lehajoltam, hogy kazettát tegyek a magnóba, tudja azt a „Paradise...”, a „Paradicsom meghódítását”, az a kedvencem... Aztán mintha egy bogárhátú Polski villant volna a szemembe, de ebben nem vagyok biztos...
K. G. (megdermed) Bogárhátú...? Polski...?! Remélem, nem Nyíregyházáról jött...
FIATALEMBER (elképedve) B... ki, ezek itt mindent tudnak rólam?!
K. G. elejti a seprűt, az arcát a kezébe temeti: „Uramisten”... Kopognak.
K. G. Menjen, engedje be a barátnőjét...
Mire mozdulhatna, belép Kató.
FIATALEMBER (elképedve néz Kombira) Nahát, maga csuda egy fazon! Hiszen ő tényleg a csajom. (Átöleli) Kata, te egy igazi Júlia vagy! Micsoda szerelem! Két perce vagyok itt, s te már utánam halsz... Na, ezt kellene megírni öreg!
KATÓ Apa, te mit csinálsz itt?
K. G. Takarítom a mennyországot... Legalábbis addig, amíg a Rózsika meg nem érkezik.
FIATALEMBER Ő az apád? ... Ja, tényleg. Említetted, hogy kipurcant...
KATÓ (megrántja a karját) Hallgass... Nem illik...
FIATALEMBER Mi nem illik? Azt hittem, itt legalább őszintén beszélhetünk...
PÉTER (az utolsó szavakra belén) Ez fölöttébb ajánlatos is... (Szemügyre veszi a két fiatal) Úgy látszik, csúcsidény van. (Kombihoz) Maga már végzett, hogy itt ácsorog? (Odamegy az egyik felhőhöz és végighúzza az ujját rajta, majd diadalmasan felmutatja) Tessék! Csupa por! Munkára fel! Ki kell érdemelni a napi betevőt! Lejárt az az idő, amikor minden alanyi jogon járt! Azt hittétek, ha elmormoltok néhány imát és átvezettek egy vakot az úttesten, máris megvásároltátok az örökös üdülést?! Nagy tévedés! (A fiatalokhoz) Kisasszony, fiatalember, az iratait! (F. engedelmesen átnyújtja. Péter megnézi) Rendben! Állományba vettük! Mi a foglalkozás ?
K. G. (munka közben mormogja maga elé) Mi lenne, hittantanár...
FIATALEMBER (elbizonytalanodva) Hát... hogy is mondjam, hogy megértse...
PÉTER Hagyja, majd fellapozom a dossziéját. Tud judózni?
K. G. (felkapja a fejét) Nocsak, itt is vannak diszkók?
FIATALEMBER Azt nem, de bokszolni tanultam.
PÉTER Remek! Akkor maga a kommandósokhoz kerül!
FIATALEMBER Király! Mindig is erre vágytam! Ember, ez tényleg a mennyország! Itt minden kívánságod teljesül!
PÉTER (csönget, de Gábriel nem jelentkezik. Ennek az az oka, hogy ő játssza a fiatalembert is) Áh, ez is mindig elkószál valamerre... Van valami magánál, amiről tudnom kéne?
FIATALEMBER Semmi, csak ez a mobiltelefon.
PÉTER Ez semmi magának?! Adja ide azt a vackot! Odakerül az aranyborjú, a pénz és a bevásárlókocsi mellé! Hogy mindig emlékeztesse magukat, hogy azt imádták, amit nem kellett volna! Kisasszony, maga mihez ért?
KATÓ A filmekhez.
PÉTER Hm, szóval színésznő. Hány éves?
KATÓ Huszonegy.
PÉTER Gondoltam. A színésznők mind ezt mondják. (Közelebb megy és megvizsgálja az arcát. Az ujjával megérinti, hogy nincs-e festék rajta.)
KATÓ Nem lódítottam, tényleg huszonegy vagyok...
PÉTER Jól van, látom. Forduljon meg! (Végigméri) Rendben, maga nekem fog dolgozni!
K. G. (felfortyan) Na neee... Ezt azért ne! Az anyja is, meg a lánya is... Egy kicsit sok lenne, nem gondolja?!
Péter fenyegetőleg pattan fel, de ekkor erős robaj hallatszik, robbanások, lövések, ordítozás... A tér el-elsötétül. Péter kirohan. Beáta be.
KATÓ Anya!
BEÁTA Szervusz, kislányom, sietnetek kell... nagy baj van... Gergő, ne haragudj az előbbi jelenetért, de mindenkire gyanakszanak... Bizonyítanom kellett! ... Meneküljetek, amíg lehet!
K.G. Innen...?! Hová?!
BEÁTA Ez már rég nem a mennyország! Itt minden csak látszat! A felhők, a kép, a fehér ruha... Péter nem Péter, Gábriel nem Gábriel... ezek itt mind a Sátán emberei. Az alvilág átvette a hatalmat! Nincs többé mennyország...
FIATALEMBER (lendületesen megragadja Kató karját) Ne tétovázz, gyerünk! (Mielőtt bárki megakadályozhatná, a lifthez rohannak és beszállnak. Beáta kétségbeesetten rohan utánuk, de már késő.)
BEÁTA (elkeseredetten nyomogatja a gombokat, de hiába) Miért nem csinálsz valamit, Gergő?! Segíts már!
K. G. Túl fáradt vagyok, Bea.
BEÁTA Fáradt vagy, amikor a lányunk beszállt a liftbe?! Tudod, hogy ez hová visz?!
K. G. Tudom.
BEA És azt is tudod, hogy soha nem látjuk viszont?!
K. G. Hagyd csak, Bea, lehet, hogy odavaló volt.
BEA Istenem, Gergő, milyen apa vagy te?!
K. G. Semmilyen. Sem apa nem vagyok többé, sem férj! Elég volt! Én Kombi Gergely vagyok, a mennyország ideiglenes polgára, család, rokonok és ismerősök nélkül. És ne zaklasson senki, mert jelenteni fogom a feljebbvalómnak!
BEA Gergő, térj magadhoz! Tudok egy titkos ösvényt lefelé, talán még megszabadíthatjuk őket!
K. G. Hahó, őrangyalok! Ide hozzám! Akadályoznak a munkámban!
PÉTER (sietve érkezik, a kezében gépfegyverek) Ezek a gerillák nem férnek a bőrükben, de most leszámolunk velük! Bea, tessék (odaad egy géppisztolyt), most mindenkire szükség van! Magára is!
K. G. Mi történik itt? Mi ez?!
PÉTER Mi lenne, égiháború.
K. G. De ki háborúzik kivel?
PÉTER Mi az ellenséggel, az ellenség pedig velünk. Magának ez nem elég?
K. G. De ki az ellenség?
PÉTER Tessék, fogja ezt! (Odadobja a géppisztolyt) Menjen ki és meglátja!
K. G. Engem senki nem kényszeríthet! Én csak ideiglenes vagyok itt...
PÉTER A háború is az...
K. G. Én még mindig nem értem... És mi van a mennyei békével?
PÉTER Á, szóval úgy. Értem. Maga azt hitte, hogy itt van a Kánaán. Hogy angyalok kórusa énekel napestig, a szentek hárfákat pengetnek a felhőkön meg ilyen baromságok. Ezt verje ki a fejéből! Nincs az a felhő, amelyik elbírna egy hárfát. A mennyei béke pedig nem terem csak úgy magától, azt is fenn kell tartani! Nézzen ki: Mihály, Gábriel, Ráffáel és a többiek az első sorokban harcolnak! Magának is ott a helye!
K. G. (gúnyosan) Csak így könnyű fegyverzettel? Ágyút már nem is kapunk?
BEA Fogadj szót, Gergő, semmit nem tehetsz...
K. G. Nem is akarok. Ez csalás, szemfényvesztés! Azok ott lenn ezt nem tudják! Azzal temetik el a halottat, hogy: „Nyugodj békében!”, és nem sejtik, hogy a frontra küldik a szerencsétlent!
PÉTER Nem kell túldramatizálni! Elég, ha hisz a maga igazában.
K. G. Elég?! Hiszen nekem nincs is igazam... Ami volt, maguk azt is elvették...
PÉTER Bea, győzze meg ezt az okostojást! Olvassa fel neki a hivatalos közleményt! Ott az asztalon.
K. G. Hogy micsodát?! Itt csak egy hivatalos közlemény lehet, és az a Biblia!
PÉTER Ez annak a függeléke. Olvassa, Bea!
BEA (olvassa) „Szakadár fegyveres csoportok, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a törvényes rendet megdöntsék, több irányból is heves támadást intéztek állásaink ellen.”
K. G. Hogy-hogy?! Mikor? Mióta?
PÉTER (vállat von) Most mit mondjak magának? Ma? Tegnap? Holnap? Mit kezdjek én ezekkel a fogalmakkal? Ha úgy tetszik: időtlen idők óta. Folytassa!
BEA „Mi óhajtjuk a békét, de nem könyörgünk érte. Ha megtámadnak, védekezni fogunk! Szemet szemért, fogat fogért!...”
K. G. (ájtatosan) Könyörületes álláspont.
PÉTER Úgy hallgassa, mint a Szentírást!
BEA „AZ ellenállókat tűzzel-vassal kiirtjuk...”
K. G. Ezt tényleg csak egy szent írhatta...
BEA „... kiirtjuk és a békét helyreállítjuk. Előre, a végső győzelemért!”
PÉTER (visszhangozza) Előre, a végső győzelemért! Lelkesedjen, ember!
K. G. Elegem volt a végső győzelmekből! Most már pihenni akarok.
PÉTER Legyen nyugodt, jó ügyért fog küzdeni!
K. G. Én semmilyen ügyért nem akarok küzdeni!
Gábriel egy homokzsákot hurcol be, kivágja az ajtót, a küszöbre fekteti és mögé hasal a fegyverével.
K. G. Atyaúristen, ez most a mennyország vagy egy lövészárok?! (Péterhez) Egyáltalán: ki maga?
PÉTER Aki ide belép, az mind tudja.
K. G. Bea azt mondta...
BEA Semmit sem mondtam!
K. G. De igen, azt mondta, hogy...
BEA (ráront és a száját befogva sziszegi) Elhallgass, te tutyimutyi alak, te nyomorult féreg!
K. G. (kapálózva) Segítség!
PÉTER (Beához) Elég! Engedd el! Úgy. És most tűnés! Majd meglátod, mi a fecsegők sorsa! (Bea el. K G.-hez, miközben a lövések, sorozatok erősödnek) Fogja a fegyverét és nyomuljon!
K. G. (a földre veti magát) Nem!
PÉTER Tegye, amit mondok!
K. G. Nem, nem!
PÉTER (dühösen rángatja) Indulj már, gazember, megtagadod a parancsot?! Itt lőlek főbe, te disznó!
Lassan elsötétül a szín, a lövések elhallgatnak. Mire kivilágosodik, már Rózsika rázza erélyesen a Kombi vállát, a kutya pedig megállás nélkül ugat.
RÓZSIKA Ébredjen már, elment az esze?! Hogy tehet valaki ilyent?! Felnőtt ember és megereszti a gázcsapot!
Kombi lassan magához tér. Felül az ágyon, fogja a fejét, látszik, hogy erős főfájás gyötri. A kutya elhallgat.
RÓZSIKA Nincs az a nő, akiért érdemes lenne... Hiszen nem gondoltam, hogy ennyire szeret... (A tükörhöz lép és nézegeti magát, mint aki nem hiszi, hogy ennyire szép lenne. Közben diszkréten igazgatja a haját) Még szerencse, hogy kihozták azt a táviratot, hanem most az asztalos venne méretet magáról...
K. G. (felnéz, dörzsöli a szemét) Péter hol van ?
RÓZSIKA Milyen Péter? Szent Péterre gondol? Hát szó, ami szó, nekem köszönheti, hogy ma este nem vele vacsorázik...
K. G. Ja, hogy maga az, Rózsika...
RÓZSIKA Ki lenne más? Nem én vagyok, aki a gondját viselem?... Na de ilyet tenni... Ebben a korban szerelemből nem öli meg magát az ember... Vagy azt akarta, hogy ezzel a bűntudattal kerüljek a túlvilágra. .. Hogy számon kérjék rajtam magát?!
K. G. Ott nem kérnek semmit, Rózsika, csak az iratokat... Semmi egyebet ne vigyen magával.
RÓZSIKA Tényleg jobban van? Ne hívjak orvost?
K. G. Nem, nem, dehogy... Maga tudta, hogy lebontják a tornyot?
RÓZSIKA Mégiscsak orvost hívok.
K. G. Rózsika, az Istenre kérem, ne az orvoson lovagoljon...
RÓZSIKA Tessék, alighogy kinyílik a szeme, máris tanárságokon jár az esze.
K. G. Komolyan beszélek, Rózsi. Lebontják az Országház déli tornyát. Tessék, olvassa el!
(Rózsika átfutja a cikket) Talán jobb lett volna akkor meghalni, amikor még szolgálatban voltam. Soha nem volt hozzám közelebb az Úr, mint akkor, ott fenn. És akkor még ő is a helyén lehetett...
RÓZSIKA (leteszi az újságot) Na és ha lebontják? Lesz helyette másik. Lehet hogy szebb is lesz, mint a régi.
K. G. Azt hiszi?
RÓZSIKA Hinni lehet.
K. G. Akkor hozzám jön feleségül?
RÓZSIKA Ez hogy jön most ide? Előbb Szent Péter, aztán a torony, most meg a házasság. Inkább olvassa el a táviratot! Úgy nézem, a nyíregyházi rendőrség küldte, közl... (Böngészi) közlekedési alosztály...
K. G. (átveszi a táviratot és elolvasás nélkül összetépi) Tessék, el van olvasva.
RÓZSIKA (vállat von) Maga tudja... (Kifelé indul) Megyek, hozok valami vacsorának valót... De nyugton maradunk ám, nem matatunk a gázcsap körül!
Rózsika el. Kombi tovább nyögdécsel.
K. G. A fejem... szentisten, a fejem... lehet, hogy ezek tényleg főbe lőttek?... Hogy vagy, Hektor? Te is rosszul? Ne aggódj, ott túlfelől fene nagy becsülete van a magadfajtának... Hát ez a fájdalom rettenetes... És egy szem aszpirin sincs ebben a lakásban... (Öklözi a fejét) Hagyd már abba, megvesztél?!... Egy kávé! Igen, az most jó lenne...
Hektor feláll és megy kávét főzni.
K. G. (hebegve) Hektor... az istenit!... Ez nem a te dolgod... Mit csinálsz?! Feküdj! Feküdj, ha mondom!
HEKTOR Tejszínnel vagy tejszínhabbal?
K. G. (rémülten a dívány sarkába húzódik. Bejön Rózsika)
K. G. Rózsika, csináljon valamit... Hektor kávét főz...
RÓZSIKA Hektor, fiam, hagyd abba! Nem látod, hogy halálra rémíted ezt az embert?! Na! Inkább eredj és vesd be az ágyat!
K. G. (rémülten) Ne Rózsika, ne az ágyat...
RÓZSIKA Kávét ne főzzön, az ágyat ne vesse be... akkor mit csináljon?! Hová legyen a szerencsétlen?!
K. G. Inkább mondja, hogy ugasson, hogy egyen csontot, bármit, de ne az ágyat...!
RÓZSIKA Gyere, Hektor, kiviszlek, mert a gazdádon már nem lehet eligazodni... Ő sem tudja, hogy mit akar... (Rózsika és Hektor ki.)
K. G. feláll a díványról és hallgatózik.
K. G. Ezek megőrültek.... Hektor kávét főz.... Ágyat vet... Rózsika meg... (A sarok irányába fülel) Hoppá... Hoppá... Mi a csuda, ezeknek a gáz sem árt?!... Ha... A fenébe, ott tényleg van valami... (Odamegy, hallgatózik. Hirtelen elalszik a villany. Távoli lövések moraja. A félhomályban megjelenik Gábriel, a kezében géppisztoly. Óvatosan körülnéz, majd észreveszi Kombit a sarokban.)
GÁBRIEL Aha, szóval itt vagyunk! Megtagadjuk a parancsot és dezertálunk, mi?! Vigyázz!
K. G. Mit keres itt? Magának ott túlfelől kellene lennie...
GÁBRIEL Kuss legyen, itt én kérdezek! (Körözőlevelet vesz elő a zsebéből és olvassa) Kombi Gergely... kisnyugdíjas... made in Hungary... előbb toronyőr, majd ellenőr a villamoson... a felesége által... nem beszél angolul... van egy kutyája... ami nincs beoltva... eddig minden klappol? (K. G. hallgat) Kérdeztem valamit!
K. G. Igen.
GÁBRIEL Továbbá: megérkezése első napján szemet vet a főnök szeretőjére, megtagadja a katonai szolgálatot, majd dezertál! Igy volt?!
KOMBI Nem, nem értek egyet...
GÁBRIEL Rendben. Ezennel őrizetbe veszem. Ismertetem a jogait... (Ünnepélyes arcot vág és hallgat egy ideig, majd megszólal) Lényegében ennyi. És most csomagoljon!
K. G. Istenem, ez a fejfájás... (Dühösen toppant a sarok felé) Kussoljatok már!... (Gábrielhez) Ha már úgyis itt van, nem lenne szíves meghallgatni ezt a kaparászást a sarokban? Magának tudnia kell, hogy mi ez...
GÁBRIEL (morgolódva) A szobát ne fessem ki?! (Odamegy, fülel egy kicsit, majd legyint) Mi lenne, a maga rokonsága... Vagy nem maga a templom egere?
K. G. Furcsa egerek. Sem a gáz, sem az egérfogó nem hat rájuk...
GÁBRIEL Jól van, igyekezzen! Igy is túl sok időt pazaroltunk magára! Fent javában áll a bál, én meg itt egerekre vadászok...
K. G. Én nem tartom vissza... Menjen oda, ahol szükség van magára!
GÁBRIEL Azt hiszi, rajtam múlik? Úgy hiányzik ez nekem, mint póknak a szobafestés! Csak hát a törvény az örvény: ha megfogta a lábadat, a mélybe ránt, nincs kegyelem! Velem kell jönnie!
K. G. Hogy-hogy itt valami félreértés van. Engem a Rózsika még idejében megmentett! Én valójában nem is láttam magát és nem hiszem, hogy...
GÁBRIEL Boldogok, akik nem láttak és mégis hisznek!
K. G. Ja, ez igaz, jól mondja. Boldogok, akik még nem látták. És én sem ragaszkodom hozzá túlságosan...
GÁBRIEL Ne pofázzon! (Észreveszi a letakart képet a falon) Az mi, valami szentkép? (Odamegy) No, ha az én képemet rejtegeti, részemről minden meg van bocsátva. (Leleplezi) Nocsak, nocsak, a főnök pillangója! És még azt mondja, hogy nem számított ránk? Akkor miért rejtegeti?
K. G. Mondtam már, hogy ő a feleségem!
GÁBRIEL Á, szóval, mondta már... Ez azt jelenti, hogy kezd emlékezni valamire...
K. G. Ne csavarja ki a szavaimat! És nagyot téved, ha azt hiszi, hogy a főnöke elől rejtegetem...
GÁBRIEL Azért jobb, ha letakarjuk. Ki nem állhatom, amikor morcos, és ettől biztosan az lesz. (Letakarja, majd tovább vizsgálódik) Lássuk csak, van-e itt valami kedvemre való...
K. G. Mi ez, házkutatás?
GÁBRIEL Hát ez ház? Azt hittem, múzeum. Nincs itthon valami jó kisüstije?
KG. Nincs.
GÁBRIEL (dühösen) A fenébe is, nekem mindig ilyen fazonokkal van dolgom. Csak Mihálynak van olyan hülye szerencséje, hogy folyton kocsmákba küldik razziázni!
(Bejön Péter)
PÉTER Mit hallok, Gábriel, elégedetlenkedik?
K. G. (felfortyan) Maga is itt van?! Na, ebből elég! Kifelé vagy hívom a rendőrséget!
PÉTER (nevet) Ez aztán a vendégszeretet! És mégis mit gondol: kijön a rendőrség és letartóztat bennünket? Ha jól tudom, a rendőrség nem a szentekkel foglalkozik...
K. G. Maguk nem szentek, maguk zsiványok!
PÉTER (kedélyesen elővesz egy szivarat a zsebéből, Gábriel szolgálatkészen ugrik és tüzet ad) Tehát zsiványok vagyunk. Érdekes. Roppant érdekes. A keresztényüldözések óta nem alkalmazták ránk ezt a kifejezést. (Kényelembe helyezi magát a fotelban) És mondja, Kombi, mire alapozza ezt a feltevését?
K. G. Bea, a feleségem... (Gábrielre néz) igenis, a feleségem!... mindent elmondott magukról!
PÉTER Bea?! És maga hisz annak a némbernek? Ne legyen ostoba! Egész életében hazudott magának, miért mondott volna éppen most igazat?
K. G.(elbizonytalanodva) Nem tudom...
PÉTER Na látja? Nézze, megmondom, mi van: Bea attól tartott, ami tulajdonképpen be is következett: hogy ha maga megérkezik és megtudja, hogy viszonya van velem, féltékenységi jelenetet fog rendezni. Beának jó dolga van mellettem, és nem szereti ha zaklatják. Ezért akart sürgősen megszabadulni magától.
K. G. Hazugság! Minden hazugság! Menjenek el, semmi keresnivalójuk itt! Ez nem a mennyország!
PÉTER (nevet) Ezt nem is mondta senki. Mi a baj, fejfájás gyötri? Gábriel, főzzön egy utolsó kávét neki, ha már aszpirin nincs itthon. És csináljon egy jó kis hazai fényt ide!
Gábriel pattint egyet az ujjával és hatalmas fényesség lesz. Ekkor belép Rózsika. A két vendég mozdulatlanná dermed.
RÓZSIKA Mit csinál ott a sarokban? Megint egerészik?
K. G. Jaj de jó, hogy megjött, Rózsika. Segítsen nekem, el akarnak rabolni!
RÓZSIKA (nevet) Csak ennyi? Megerőszakolni már nem is akarják?
K. G. Ne nevessen, Rózsika! Hát nem látja ott azt a két gazfickót?!
RÓZSIKA (körülnéz) Hogy őszinte legyek, nem.
K. G. De hiszen ott vannak! Nézze, Gábriel épp indult kávét főzni, amikor maga belépett, Péter pedig ott szivarozik a fotelban!
RÓZSIKA (körbejár, majd gyanakodva fordul meg) Mi az, presszót nyitott, hogy most már mindenki kávét főz? Előbb Hektor, most meg Gábriel? És egyáltalán: ki ez a Péter, ki ez a Gábriel?
K. G. Magának tudnia kellene, Rózsika. Maga jár templomba.
RÓZSIKA: Vagy úgy. Tudja, mit mondok? Inkább egy jó kis alvás, az kellene magának! Na, jöjjön! (Elrendezi az ágyat) Nem is csoda, ha rémeket lát ennyi gázzal az agyában... Tegye le a nadrágját! (K. G engedelmeskedik) Úgy! Majd én rendbe szedem magát, ne féljen! Holnap kérvényt írunk az áramszolgáltató vállalatnak és halasztást kérünk!
K. G. Már késő, Rózsika, kikapcsolták az áramot...
RÓZSIKA Kikapcsolták?! Hiszen olyan fényesség van itt, mint egy áruházban! Igaz is: mióta tette be ezt a reflektort? Elment az esze? Nem teszi meg magának egy 60-as izzó? Mit tüntet, ha nincs pénze?
K. G. Ez nem igazi fény, Gábrielnek a műve...
RÓZSIKA Persze, majd a főangyalok járnak magához villanyt szerelni! Éppen magához, aki azt hiszi, hogy a vecsernye egy költöző madár... Be a paplan alá! (K. G. engedelmesen lefekszik, Rózsika betakargatja, majd kezét a férfi homlokára teszi. Megcsóválja a fejét) Pedig nem is forró, csak egy kis hőemelkedés... Megyek, főzök magának kakukkfűteát! Ne bújjon ki a paplan alól, ezt ki kell izzadni! Valami lappang magában.
K. G. (megfogja a kezét) Nem bennem, Rózsika, a szobában! De látom, hogy hiába beszélek magának. (Gábriel fenyegető mozdulatot tesz) Várjon, ne menjen még! Ugye, engem nem vihetnek el, én már nem lehetek katona?
RÓZSIKA Katona?! Maga?! Talán toborzás van a gyászhuszároknál? Vagy uniformisra vágyik? Attól még nem lesz dalia!
K. G. Nem, nem én akarom, ők akarják... Géppisztolyt adtak a kezembe, hogy harcoljak! Azt mondják, hogy ez az utolsó, de tudom, hogy ilyen nincs, mindig újrakezdődik...
RÓZSIKA Jól van, jól van, nyugodjon meg. Nincs itt semmiféle háború, nem is lesz. Megissza a kakukkfűteámat és holnapra mindent elfelejt. Mintha mi se történt volna. Legalábbis remélem, mert ha nem, felemelem a heti béremet. Eddig volt, ahogy volt, de ha egy dilinyósra kell felügyelnem, az már többe kerül...
K. G. (megnyugodva) Jó, az jó lesz. Igaza van, mindent elfelejtek. (A fal felé fordul) Érdekes, most már én sem látom őket. (Kis szünet után) Ugye, valójában semmi sem történt? Nem bontják le a tornyot, Kató hazajön, és lesznek unokáim is, igaz?
RÓZSIKA Igaz, igaz, csak pihenjen.
K. G. És Péter... meg Gábriel... ők sem léteznek...
RÓZSIKA Hát persze, hogy nem. De most engedjen, mindjárt visszajövök! (Az ajtóból visszafordul) És hozok egy 60-as égőt is. Majd kifizeti. Ez lakószoba, nem szolárium... (Fejcsóválva ki)
PÉTER (felpattan) Szóval nem létezünk, mi?! Gábriel, tegye a dolgát!
GÁBRIEL (odamegy, belerúg az ágyba) Kifelé! Uzsgyi! (Lerántja a paplant róla.)
K. G. (rémülten) Hagyjanak... Rózsika, segítsen!... Hektor... Beteg vagyok...
GÁBRIEL (ismét az ágyba rúg) Szimuláns, nem beteg! (Péterhez) Végezzek egy beöntést? Az majd meggyógyítja!
K. G. Hagyjanak... Rózsika azt mondta, valójában nem is léteznek...
PÉTER Látja, Kombi, ez a maga nagy hibája: nem a szemének hisz, hanem az asszonyoknak.
K. G. (tetteti magát) Mit mondott?... Nem hallok semmit... Hát persze, hogy nem hallok... Aki nincs, az nem is beszélhet...
GÁBRIEL Na, majd meglátjuk! (Körülnéz a szobában) Nagyszerű, egy vödör víz, azt hiszem, elég lesz. Már csak a tölcsér hiányzik és a gumikesztyű...
K. G. (riadtan felkászálódik) Várjon, nem kell... Jövök már... (Nadrágot húz) A fenébe is, úgy néz ki: Rózsika tévedett...
GÁBRIEL Ezt már szeretem! (Péterhez) Hogy vigyük át?
K. G. Nem kell, hogy vigyenek. Megyek magamtól...
GÁBRIEL Csak hogy ez nem ilyen egyszerű! Élő ember nem lépheti át a túlvilág küszöbét!
PÉTER Majd meghal... Másodjára sikerülni fog...
GÁBRIEL Én nem bízom benne. Ez át akar vágni bennünket. Inkább intézzük el most. (Kombihoz) Mit választ: fojtsam meg, szúrjam le, akasszam fel, vagy lőjem főbe?
K. G. (rémülten) Várjon, mit akar, az Istenért?
GÁBRIEL Ne aggódjon, majd úgy intézem, hogy öngyilkosságnak higgyék! Majd azt mondják: „Szegény, másodszor is megpróbálta és sikerült.” Ír esetleg egy búcsúlevelet is?
K. G. De én nem akarok meghalni...
GÁBRIEL Hiszen öngyilkos akart lenni, nem?
K. G. Meggondoltam magam.
GÁBRIEL Na, ebből elég! Felkoncolom!
K. G. Segítség!
PÉTER Várjon, Gábriel! Ez így nem megy. Nem látja, hogy ez az ember halálra van rémülve?
GÁBRIEL Ezt is akarom. Egy jó kis infarktus nagyon megkönnyítené a dolgunkat...
PÉTER Nem, ha ő nem akarja, semmit sem tehetünk. Mi nem vagyunk gyilkosok! (Gábriel duzzogva leül) Kombi, jöjjön, beszélgessünk egy kicsit! (K. G óvatosan Gábrielre sandít, majd előbbre jön) Üljön le, ne féljen! (Leül a fotelba) Tud beszélni?
K.G. (halkan) Tudok...
PÉTER Gábriel, adjon egy kis pálinkát neki!
GÁBRIEL Honnan, uram?!
PÉTER Ne idétlenkedjen! Vegye elő az ágy alól a butykost!
K. G. Én nem tudok ott semmiféle pálinkáról, uram...
PÉTER Persze, hogy nem. Mert a tudat alatt tartja.
(Gábriel egy pálinkás butykost vesz elő, megnézi, elismerően füttyent, majd Kombi orra alá dugja.)
GÁBRIEL „Én nem tudok ott semmi pálinkáról, uram”... Hát ez mi, te zugivó?!
K. G. Ezt hogy csinálta?
PÉTER Kombi, maga lebecsül minket. Hát persze, hogy nincs ott pálinka, és mégis van! Az alkohol mindig lesben áll! És nem énrám vár, hanem magára! Licitálni akar a lelkére! Nézzen körül, a szekrény, az ágy, a tévé, a rezsó, mind az övé. Egy szavába kerül és már viszi is ki őket az ajtón. Legvégül pedig magát. Feltéve, ha engedi. És itt most az a kérdés, hogy melyikünket választja: őt vagy minket?
K. G. Nem lehetne valami... valami középút, hogy mégis...
PÉTER (megcsóválja a fejét) Nehezebb eset, mint gondoltam. Gábriel, menjen és lassítsa Rózsika teafőzését, ameddig csak lehet. A víz nem forrhat fel, csak ha végeztünk, megértette? Nehogy a nyakunkra jöjjön a teájával meg a 60-as égővel! Egy pillanat, az üveg az itt marad! Mindkét félnek jelen kell lenni a tárgyaláson! (Gábriel szomorúan átadja az üveget Kombinak, tiszteleg, majd ki. Péter Kombihoz) Húzza meg! Még egyszer! Ne mondhassa, hogy nem jut szóhoz! És most jól figyeljen! Segítek magának a döntésben! Egy órával ezelőtt még ön- és kutyagyilkos akart lenni. Betömködte a réseket, megeresztette a gázcsapot stb., nem részletezem. Maga ezzel megsértette az élet szentségét, és ne mondja, hogy nem így volt, mert azért vagyunk most itt. Ez legalább akkora bűn, mint a Mózesé, amikor széttörte a kőtáblákat! A kettő közt csak annyi a különbség, hogy ő dühös volt, maga pedig depressziós. És egy ilyen bűn alól nincs feloldozás! Ezért vezekelni kell, megértheti.
K. G. Vezekelni is fogok. Ezután naponta háromszor megyek misére a Rózsikával...
PÉTER Úgy látom, még mindig nem értjük egymást. Maga... hogy is mondjam, hogy jobban megértse...? Vegye úgy, hogy tiltott határátlépést követett el. Érti... vízum nélkül érkezett hozzánk, és most azt hiszi, hogy azt mondhatja: „Bocs, fiúk, tévedtem. Nem történt semmi.” De ilyen nincs! Mi nem engedhetjük el onnan, nincs rá precedens, érti, amit mondok ?! És maga ráadásul önként jelentkezett!
K. G. Úgy gondoltam, hogy többé nincs értelme az életemnek...
PÉTER És most úgy látja, hogy van? Változott valami azóta? (K. G. elgondolkozik, nem válaszol) Nézze, vegyük szép sorjában: Bea, a felesége már odaát van, ha őt látni akarja, akkor ezt csak nálunk teheti meg, itt nem! Jó, lehet, hogy azt mondja, ez nem elég nyomós érv. De ott van a lánya is, Kató... Erre nem gondol? Magára akarja hagyni, miután megölte...?!
K. G. Kicsoda?!
PÉTER Maga. Hát nem emlékszik?
K. G. Én?! Én nem öltem meg! Hogy mondhat ilyent?! Ő volt a szemem fénye! Én csak egy Polskit ajándékoztam neki, hogy legyen valamije...
PÉTER Így van. Egy öreg Polskit adott neki... hibás kormányművel... a szakik hazudtak magának... az a Polski a roncstelepről volt...
K. G. (kétségbeesve) Az hogy lehet?! Hiszen annyi pénzt odaadtam érte?!
PÉTER Egyiknek sok, másiknak kevés. De ezt most hagyjuk, a lényeg az, hogy Katót is már csak nálunk láthatja...
K. G. Nem igaz... ezt most találta ki...
PÉTER Nézze, Kombi, a végzettségemet tekintve nem vagyok vizsgabiztos, de annyi biztos, hogy azon a Polskin nem volt műszaki vizsga! Tudta ezt?
K. G. Nem... nem tudtam, hogy kell...
PÉTER Na látja?!
K. G. (sírva) Istenem, szegény kislány...
PÉTER Olyan nagyon azért ne sajnálja... Neki is voltak viselt dolgai. De menjünk tovább: itt van ez a szomszédasszony, Rózsika. Na, ez is egy gyönyörű példánya a nemének. Ugyan, mondja meg, mibe kerülne neki, hogy ingyen gondoskodjon magáról?! Semmibe! De nem, ő pénzért teszi! Sőt, tudok valamit, amit maga még nem is sejt: Rózsikának van egy jó ismerőse – azazhogy mit szépítsem a dolgot: szeretője! – az önkormányzatnál. Egy özvegy úriember. Megbeszélték, hogy a maga halála után a lakását önmagának utalja ki, és akkor egybekelnek. Rózsika azért sikálja nap mint nap ezt a koszfészket, mert tudja, hogy hamarosan az övé lesz!
K. G. Az nem lehet, akkor nem mentette volna meg az életemet!
PÉTER Megmentette, mert a papírok még nincsenek rendben. De ez csak idő kérdése. És ha eljő az ideje, én a maga helyében Rózsikának még a teájától is óvakodnék, nemhogy a főztjétől! A férje, Pali, nem hiába féltette egész életében a férfiaktól! Bár őróla nem szívesen beszélek, mert ő most a gerillák oldalán harcol... De térjünk vissza magára: a lakását nem tudja fenntartani, a munkája senkinek sem kell. Mára nemcsak a toronyőrök, a tornyok is kimentek divatból, ezt be kell látnia. A maga ideje lejárt. Magának már régóta csak nyűg az élet, az életnek meg maga. Nem így van?... Nos, van valami mondanivalója? Tud ezek után egyetlen okot is mondani, amiért érdemes lenne életben maradnia? (K. G hallgat.) Nem siettetem, próbálja meg... (Kínos csend)
PÉTER Látja, én is így gondolom... Gábriel!
GÁBRIEL (beugrik) Yes, sir!
PÉTER Lejárt az idő, mennünk kell! (K. G.-hez) Akkor velünk tart? (K. G. összeroskadva ül a helyén és nem szól.)
GÁBRIEL (Péterhez) Lelőjem? A hangtompítót már felcsavartam...
PÉTER Nem kell. Később majd csatlakozik hozzánk. Viszlát! (Kifordul az ajtón.)
GÁBRIEL (Kombihoz ugrik, kikapja a pálinkásüveget a kezéből, jól meghúzza, majd zsebre teszi) Fater, ha már így alakult, az iratait ne felejtse itthon! (Péter kintről szólítja) Na, mennem kell, adieu! (El. Amint kilép az ajtón, a fény elalszik.)
Kis idő múlva Rózsika hangja hallatszik kívülről.
RÓZSIKA Hahó, megjöttem! Hoztam a finom teácskát! (Belép) Mi ez a sötétség?! Bújócskázik, maga, kis huncut?! (Kattogtatja a kapcsolót) A, szóval kikapcsolták az áramot... Na, nem baj, majd holnap intézkedem az önkormányzatnál... Ne búsuljon, van ott egy jó ismerősöm... Hiszen ez az ágy üres! Hol van? Szóljon már!... Megint patkányfogót játszik?... (Megtalálja Kombit a fotelben) Mit csinál itt, imádkozik?
K. G. (amint Rózsika hozzáér, rémülten ugrik fel) Nem!... Hagyjon!... Nem akarom!
RÓZSIKA Ejnye, ne féljen, nem használom ki a helyzetet... Mi ez a bűz? Maga iszik? Hát ezzel gyógyítja a fejfájását?!
K. G. Hallgasson, maga Júdás, csaló!
RÓZSIKA Hogy micsoda?! Szentséges isten, ez egészen becsavarodott! Jöjjön, most lefekszik és megissza a teát...
K. G. Nem! Nem akarom! (Eltaszítja Rózsikát, sietve előkeresi a gyertyát, meggyújtja és járkálni kezd a szobában) Hé, fiúk!
RÓZSIKA (a karjába csimpaszkodik) Mit csinál?! Nincs itt senki, csak én, álljon már le?!
K. G. (ellöki, Rózsika elesik) Kombi Gergely jelentkezik! Hol vagytok, fiúk? Döntöttem, veletek megyek! Hahó, hol vagytok?! (A gyertyát maga elé tartva szétrántja a mellén az inget, és hirtelen elordítja magát) Tessék! Kész vagyok! Nem halljátok?! Végezzünk! Rendezzük le! Itt vagyok, ide lőjetek! Ide lőjetek! Nem halljátok?! Ide lőjetek!!!

FÜGGÖNY

A szerző a darab első, rövidített változatával I. helyezést ért el az 1999. március 27-én, a Szegeden megrendezett II. Országos Tehetségkutató Színműíró Versenyen.


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék